|
Naturwell® GYERMEKEK TÁPLÁLKOZÁS ÉS FOGYÓKÚRA PROGRAMJA Életmód és táplálkozás tanácsadás gyermekeknek és fiatalkorúaknak – fontos tanácsok szülőknek  FELNŐTTEKNEK IS
E program a gyermek és fiatal korosztály számára tartalmaz fontos, nekik szóló alapelveket és tanácsokat, melyeket szintén személyre szabott formában érdemes megvalósítani. A programot szakképzett gyermekorvos kollégáink biztosítják.
A SZÜLŐI MINTA EREJE
Fontos, hogy ez a korosztály a szülők segítségével minél korábban helyes mintákat kaphasson az életvitelhez, hiszen csak azt tudják továbbvinni, amit másoktól, elsősorban a szüleiktől látnak és tanulnak. A helytelen étkezési és életviteli minták rögzülése egész életükben elkíséri őket, melynek felelőssége a szülők vállán is nyugszik. Minél tovább rögzülnek a helytelen minták, annál kisebb lesz az esély a későbbiekben a helyes szokásos kialakítására és ezáltal az életkilátások javítására. Az e korosztálynak szánt programunk tehát a felnőttekhez is, sőt hozzájuk épp úgy szól!
CSALÁDI PROGRAM
A program ismertetése elsősorban családi tanácsadás formájában javasolt, hiszen a szülők életmódja példaként szolgál a gyermek vagy fiatalkorú számára. Fontos tehát, hogy az életmódváltás „családi vállalkozás” legyen, hiszen csak így válhat igazán eredményessé.
KINEK JAVASOLT A PROGRAM?
• Minden szülőnek, aki felelősséget érez gyermeke táplálkozása és életmódja iránt • Minden túlsúlyos gyermeknek és fiatalkorúnak, hogy biztonságosan fogyhasson • Minden gyermek, fiatalkorú és szülő számára, aki a helyes életvitelt még idejében szeretné elsajátítani A PROGRAM ELŐNYEI
• Gyermeke orvosi támogatással, természetes úton és biztonságosan fogyhat • Gyermeke személyre szóló javaslatokat és megoldásokat kap • Információt szerezhet gyermeke aktuális egészségi állapotáról • Jobb közérzetet, több energiát, nagyobb fizikai állóképességet biztosíthat számára • Gyermeke fokozott szellemi és lelki teherbíró képességgel rendelkezhet • Az ellenálló képesség (allergiával, fertőzésekkel szemben) erősödik, az immunrendszer működése javul • Gyermeke (és Ön is) nyugodtabban alhat • A labor- és élettani értékek javulnak
 A PROGRAM TARTALMA
• Az első személyes megbeszélést • Az egészségi állapot és az esetleges problémák felmérését • A program teljes ismertetését a második alkalommal 60 percben • A program végzéséhez szükséges segédanyagokat • A megoldási javaslatok és lehetőségek ismertetését • Az e korosztály számára speciális életmódbeli tanácsok ismertetését • A tesztek kiértékelését • A lehetséges okok és a valószínű tápanyaghiányok ismertetését • Az alapszintű étrend-kiegészítő csomagot • A felmerülő kérdések megbeszélését
Igény esetén:
• A folyamatos kapcsolattartást e-mailen, szükség esetén telefonon keresztül • Rendszeres hírlevelet friss információkkal és aktualitásokkal
A PROGRAM MENETE
Az első személyes találkozón felmérjük az egészségi állapotot, megbeszéljük a problémákat és kérdéseket, valamint átadjuk a szükséges információs anyagokat. Az Életmód és Táplálkozás felmérő tesztek kitöltése és visszaküldése, valamint a megbeszélt teendők elvégzése (pl. laborvizsgálat) után a második találkozó keretében ismertetjük a teljes programot. Átadunk minden ehhez szükséges anyagot és az étrend-kiegészítő alapcsomagot. A kiértékelt tesztek alapján az e korosztálynak szóló speciális, ugyanakkor személyre szóló tanácsokkal és javaslatokkal látjuk el gyermekét, mely egyben a program egyéni beállítását is jelenti. Az első időszakban az étkezés, folyadékfogyasztás, pihenés-alvás és lelki háttér szempontjaira koncentrálunk, a későbbiekben pedig a mozgásra és más fontos egyéni szempontra is kitérünk.
Kérése alapján gyermeke ill. az Ön számára fontos szempontokkal kapcsolatban külön időpont és megbeszélés bármikor igényelhető. Ha a helyzet úgy kívánja, a program módosítására is lehetőség van.
Az első kontrollra 4 hét után kerül sor, amikor megbeszéljük az első hónap tapasztalatait és a soron következő időszak teendőit.
A következő találkozóra 6 hét múlva ill. igény szerint kerül sor. E harmadik találkozón egy laborkontroll is szükséges, hiszen tudnunk kell, hogy a szervezet hogyan reagál a megkezdett változtatásokra.
Ezt követően, ha már letisztult a program minden lépése és lényege, nem feltétlenül szükséges további találkozó, de egy 8 héttel későbbi megbeszélés részünkről még feltétlen javasolt.
Amennyiben valamely étrend-kiegészítő elfogy, az soron kívül pótolható Központunkban. AZ ÖN TEENDŐI • Kérjen időpontot ügyintézőnknél telefonon vagy e-mailben. • Amennyiben rendelkezésre áll friss laboreredmény, akkor ezt és az esetleges korábbi zárójelentéseket is érdemes elhozni az első megbeszélésre.
Az első találkozót követően: • A honlapon található Életmód és Táplálkozás felmérő teszteket kitöltés után küldje vissza nekünk e-mailben, faxon vagy postán a második találkozó előtt legkésőbb 1 héttel korábban! • Ha korábban nem volt friss laboreredmény, akkor a laborvizsgálatot elvégezve, a második találkozóra kell hozni a leleteket! A PROGRAM IDŐPONTJAI Hétfőtől péntekig 10-19h között.
A programot segítő választható termékek | | Bejelentkezés: 36 30 696 6633 (hétfő-péntek: 10-18h között) Keresse személyes ügyintézőnket! E-mail: info@naturwell.hu Fax: 06 1 785 0345 Naturwell Életmód központ 1024 Budapest, II.kerület, Kút u. 3. II.emelet 11. |
Várjuk szeretettel egy nyugodt és harmonikus környezetben! Egyéb családi programjaink:
Kismamák táplálkozása Terhesség utáni fogyókúra Lábbeli gyermekeknek További programjaink
Vissza a főoldalra © 2007-2010 Naturwell®
|